Találkoztunk Kőszegen....folytatás

Népes családunk kis gyermekei csillogó szemekkel kezdték a versenyt. Mindennemű megilletődöttség nélkül produkcióztak az érdekesebbnél érdekesebb hacukáikban. A zsűri képtelen volt dönteni a helyezéseket illetően, így mindenki a győzteseknek járó taps közepette vehette át ajándékát.

A felnőttek versenyét látva, ember legyen a talpán, aki meg tudta volna előre jósolni a végeredményt. Lányok, fiúk, családok szálltak ringbe, hogy megmérkőzzenek az első helyért. Méhecskétől az orvgyilkosig, Flinstone családtól a Suzuki családig láthatott a

közönség sok értékes és érdekes produkciót és jelmezt. Jó volt látni, hogy ennyi klubtag időt és fáradságot nem számítva beöltözött. Szerintem mindenki nyert .

A vacsora előtti pillanatok igazi csemegét hoztak mindannyiunk számára. A Suzuki gyár vezérigazgatója, Hisashi Takeuchi közös játékra hívta a találkozó résztvevőit. A játék neve kő-papír-olló.

Ugye mindenki ismeri ezt a játékot? Aki nem, annak az első játék emlékezetesre sikeredett. A csoport felállt és aki ugyanazt, vagy rosszabb tárgyat mutatott az igazgató úrnál, vesztesként leült. Körről körre fogytak a klubtagok és a leendő győztes is csak annyit tudhatott, hogy különleges, nem mindennapi nyereményben részesül.

A sokadik kör végére egy, csak egy legény, azaz leány maradt talpon a vidéken. Nyereménye  pedig az igazgató úr karórája lett, mely mint kiderült sorszámozott egyedi remekmű. És természetesen milyen gyártmány? Suzuki.

Az est további részét vacsi, majd karaoke party követte. Aki nem volt dalos hangulatában beszélgetéssel, a maradék sok fokos nedük elfogyasztásával múlatta az időt.

Vasárnap a csapat egyik része hazafelé vette az irányt, a többiekkel azonban eleget tettünk a Kőszegi Gyermekotthon vezetőjének meghívásának.

Megnézük hova kerültek az adományaink, milyen körülmények között élnek az ottlakó gyermekek.  Hmmm. A lehető legjobb helyre!
Tarno klubtársunk vezetésével kis kirándulással folytattuk utunk Ausztriában. Mi (legalább is az ország közepén élők) végre havat is

láthattunk.  Irottkő szerpentines utjainak végén Szombathelyen kötöttünk ki, ahol éhes bendőinket megtöltöttük, hogy ne csak az

élményektől jól lakva érjünk aztán haza és elmondhassuk: ismét jó volt EGYÜTT.

by Attila